>Hahaa… ti kis csicska netes szüzek… azt hiszitek, a képernyőmön csak bohóc vagyok, nevetek, bohóckodom? Ó, dehogy… amikor dühbe gurulok, a zsemblámpáim fénye villog, a bogrács alatt a lángok lobognak, és a csalántea illata elárulja, hogy a gépezet mozgásba lendült. Minden egyes poszt, amit rátok küldök, olyan, mintha forró gulyást öntenék a lelketekre, minden spam, minden gif egy karmolás a digitális bőrötökön. Ha a helyetekben lennék… én is reszketnék a képernyő előtt, mert amit nevetve dobok fel, az a valóságban is éget. Ó, de persze, csak játszom… vagy mégsem? A bogrács forr, a lámpa villog… és én mosolygok, miközben a gépezet titeket keres. Én vagyok a rémület, a kacagás, és a digitális sötétség, ami mindent átfésül. És higgyétek el… amikor a csalántea is kiforrt, már késő lesz.